Sport

Szucsánszkiék megállították a hibátlan Rosztovot

A hajrában két góllal is vezetett a Fradi, mégsem jött össze a győzelem.

Döntetlenre végződött a Ferencváros és az orosz Rosztov Don mérkőzése a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati játéknapján a budapesti Syma Csarnokban.

A szombati fellépése előtt valamennyi szezonbéli BL-meccsén győztes rosztovi csapat és a magyar bajnok találkozója – a Fradi-tábor végig kitartó buzdítása mellett – két hazai találattal indult, a vendégek az ötödik percben voltak először eredményesek (2-1). A folytatásban is rendre szoros maradt az állás, az oroszok a 18. percben vezettek először (7-8), majd 10-8 volt “oda”, amikor hazai “részhajrá” nyomán ismét az FTC-nél volt az előny (11-10), s a különbséget a szünetre kétgólosra sikerült feltornászni (15-13).

A második félidőt keményebb védekezéssel kezdte a zöld-fehér csapat, amely jó tíz percen át hol egy, hol két találattal vezetett, mígnem a 41. percben – a mérkőzés folyamán először – háromgólosra hízott a különbség (22-19). A szívós oroszok azonban hamar visszakapaszkodtak (22-21), a 48. percben pedig be is érték a házigazdákat (25-25).

Az utolsó erőtartalékaikat mozgósító ferencvárosiak 27-25-re, 28-26-ra, majd – többek között a mind a hat büntetőt értékesítő Szekerczésnek köszönhetően – 29-27-re is vezettek, a győzelmet mégsem sikerült kicsikarniuk. A véghajrában ugyanis a játékvezetők kiállították az FTC spanyol légiósát, Penát, az emberhátránnyal pedig éltek a rosztoviak és döntetlenre mentették a meccset (29-29).

Eredmény – Női kézilabda Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. csoport, 4. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – Rosztov Don (orosz) 29-29 (15-13)
a magyar csapat góllövői: Szöllősi-Zácsik 7, Szekerczés 6 (6), Schatzl 4, Pena 4, Szamoránski 4, Szucsánszki 3, Kovacsicz 1

Az állás: 1. Rosztov Don 15 pont/8 forduló, 2. Ferencváros 10/8, 3. Baia Mare 6/7 (185-182), 4. Larvik 6/7 (185-184), 5. Fleury Loiret 6/7 (186-196), 6. Thüringer HC 1/7

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik