Nagyvilág

Elképesztő állapotok a török határnál: egy hét alatt 35 ezer szíriai menekült torlódott össze

Mintegy 35 ezer szíriai érkezett a török határ szíriai oldalán lévő táborokba egy hét leforgása alatt a damaszkuszi kormány hadserege és Oroszország légicsapásai elől menekülve – hangoztatta Yalcin Akdogan török miniszterelnök-helyettes pénteken a délkelet-törökországi Kilis tartomány öncüpinari határátkelőhelyénél. Ankara egy ideje nem engedi át a menekülteket a határon, inkább a másik oldalon létesít táborokat a számukra.

Yalcin Akdogan a határátkelőhelyen tett látogatásán elmondta, hogy az újonnan érkezettekkel együtt körülbelül 100 ezren tartózkodnak a Törökország által a határ szíriai oldalán kialakított 9 konténervárosban. A táborok közül a legtávolabbi 3 kilométerre van a török-szíriai határtól. A török kormány most egy tizedik tábor létrehozásán dolgozik – közölte a politikus. Akdogan azt is elmondta, hogy 2 millió 627 ezer szíriai és további 172 ezer iraki menekült él jelenleg Törökországban. Szorgalmazta, hogy hozzanak létre a török határ és a szíriai Azaz város között egy humanitárius segélynyújtási övezetet, hogy a szíriai menekültek hazájukban maradhassanak. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Törökország továbbra is a nyitott ajtók politikáját folytatja a menekültkérdésben.

A török miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a szír kormányerők és és az őket támogató Oroszország bombázásai nem az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet állásait, hanem a civil lakosságot sújtják, iskolákat, kórházakat. A légicsapások egyik célja, hogy megváltoztassák Szíria demográfiai összetételét. Kiűzik az országból a türkméneket, s azokat, akik az iszlám szunnita ágához tartoznak – fogalmazott Akdogan. A politikus szerint a konfliktus megoldásához szükség van arra, hogy Bassár el-Aszad szíriai és Vlagyimir Putyin orosz elnökre diplomáciai nyomást gyakoroljanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik