Belföld

A katasztrófavédelmi főigazgató szerint meg tudják védeni Magyarország lakosságát

Összesen 69 frissen végzett tűzoltó tett esküt csütörtökön Budapesten.

Magyarországnak szüksége van rendre és biztonságra, az elmúlt évek anyagi javakat és környezetet veszélyeztető katasztrófáira, valamint az illegális bevándorlásra adott válaszok bebizonyították, hogy meg tudjuk védeni a lakosságot – mondta Tollár Tibor, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (OKF) megbízott vezetője a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ csütörtöki kibocsátó ünnepségén Budapesten. A vezérőrnagy a 69 esküt tett tiszthelyettesnek azt mondta: a katasztrófavédelem munkája csapatmunka, az egymásra utaltság fejlesztette ki, az összetartás pedig nagyon sokszor életet ment. Felsorolva a velük szemben támasztott követelményeket a tekintélyt, az emberi tartást, a fegyelmet, a szakismeretet és az egymásért vállalt kötelezettséget emelte ki.

Az oktatásról szólva arról beszélt, hogy megújították a képzési rendszert, átdolgozták a tananyagot és ezáltal jelentősen javították a képzés minőségét. A szakma megbecsültségét az is jól jelzi, hogy nyolc-tízszeres a túljelentkezés a képzéseikre; februártól újabb 90 hallgató kezdte meg tűzoltótanulmányait.

Utalt arra is, hogy a most végzett tiszthelyettesek már a tavaly nyáron hatályba lépett új szolgálati törvény alapján kezdik meg munkájukat, így az állampolgárok erkölcsi megbecsülése mellett biztos egzisztencia és kiszámítható előmenetel is vár rájuk.

A végzősökről azt mondta: hivatásos tűzoltóként készen állnak arra, hogy végrehajtsák azokat a feladatokat, amelyeket a társadalom és a szervezet elvár tőlük.  A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kibocsátó ünnepségén 69 frissen végzett tűzoltó tett esküt, ők péntektől az ország különböző hivatásos tűzoltó-parancsnokságain állnak szolgálatba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik