Kultúra

Elkezdődött a Star Wars VIII forgatása

Ezt a Walt Disney vezérigazgatója jelentette be, aki egyúttal a Star Wars IX és a Rogue One című spinoff alakulásáról is beszélt.

Hála a Walt Disney Pictures-nek, a jövőben minden évben kapunk Star Wars-mozit, ezért a stúdió folyamatosan gőzerővel dolgozik a már bejelentett produkciókon. Mialatt az utóbbi időben csupán a Rogue One: A Star Wars Story című év végén érkező első spinoff munkálatai folytak, addig mostantól hivatalosan is forog Az ébredő Erőt folytató Star Wars VIII is – ezt Bob Iger, a Disney vezérigazgatója jelentette be:

Kezdetét vette a legendás saga következő fejezetét jelentő Star Wars: Episode VIII forgatása és a film 2017. decemberében fog a mozikba kerülni. Egyúttal a 2019-ben érkező Star Wars IX előkészítését is megkezdtük.

Iger a világszerte idén decemberben a mozikba kerülő Rogue One-ra is kitért, amelynek alakulásáról ezt mondta:

A Rogue One forgatása gyakorlatilag befejeződött és abszolúte imádjuk azt, amit eddig láttunk belőle.

A Gareth Edwards rendezésében készülő spinoff arról a lázadó kommandóról fog szólni, melynek tagjai megkísérlik ellopni az első Halálcsillag terveit. A Rogue One főszereplőjét a Mindenség elméletéért Oscar-díjra jelölt Felicity Jones játssza, miközben az oldalán csupa kiváló színész tűnik majd fel, többek között Mads Mikkelsen, Forest Whitaker, Ben Mendelsohn, Alan Tudyk és Diego Luna is.

Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik