Közélet

A terrorveszélyhelyzet bevezetésével csak az embereket védené a kormány

gulyás (Array)
gulyás (Array)

A terrorveszélyhelyzet bevezetéséről szóló alkotmánymódosítási javaslatnak az a lényege, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, amikor a magyar állam nem képes szavatolni a polgárainak biztonságát, mondta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke az m1-en kedden.

Gulyás Gergely elmondta: a terrorfenyegettségre Európában mindenhol próbálnak megfelelő jogalkotási válaszokat adni, ezért lepte meg, hogy a kormány javaslata ilyen belpolitikai vitát váltott ki. Különösen azért – folytatta -, mert az alkotmányban ma is szerepel veszélyhelyzet, amely az elemi csapásra vonatkozik.

Gyakorlatilag az előterjesztés semmi mást nem tett, mint ezt a ma is létező veszélyhelyzeti tényállást terrorveszélyhelyzetként is megfogalmazza önálló tényállásként, magyarázta.

Gulyás Gergely szerint az ellenzék azért kötött bele a módosítási szándékba, mert kommunikációs lehetőséget lát abban, hogy a rendkívüli jogrend kemény intézkedésekre jogosítja fel a mindenkori kormányt.

Közölte, miután az ellenzék világossá tette, hogy nem támogatja ezt a módosítást, a frakcióülésen tárgyalnak majd a kérdésről, hiszen a kormánypártoknak nincs kétharmados többsége az alkotmány módosításhoz.

Olyan jellegű ellentmondást látunk a szükséges intézkedési jogosultságok és az ellenzéki vélemények között, amely pillanatnyilag nem tűnik áthidalhatónak, mondta Gulyás Gergely.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik