Nagyvilág

Lezárták a hidakat Angliában, hogy ne sodorja le a buszokat a szél

Volt, ahol óránként 155 kilométeres széllel tombolt a vihar Nagy-Britannia déli részén.

Az utóbbi évek legnagyobb vihara söpört végig hétfőn Nagy-Britannia déli részén. Komoly közlekedési fennakadásokat, károkat, sőt sérüléseket is okozott az ítéletidő.

Az Imogen ezen a télen már a kilencedik olyan nagy erejű vihar, aminek a brit meteorológia külön nevet is adott, de az első, amely elsősorban a déli országrészt és Londont sújtotta. A legerősebb széllökések Walesben elérték a 155 kilométeres óránkénti sebességet, de Londonban is egész nap 80-110 kilométeres sebességgel süvített a szél.

Több magas építésű országúti hidat lezártak attól tartva, hogy a buszokat és teherautókat lesodorja róla a szél. Közép-Angliában két iskolás gyermek súlyosan megsérült, amikor a szél rájuk döntött egy három méter magas téglafalat.

A kompközlekedésben és a légi forgalomban is fennakadásokat okozott az időjárás, sok járatot töröltek. A British Airways hétfői Budapest-London járatai közül egy két órát, egy másik egy órát késett.

Hétfő este 19 ezer otthonban nem volt áramszolgáltatás a leszaggatott vezetékek miatt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik