Belföld

Már több mint egymillió gyermek vesz részt a mindennapos tornaórán

A mindennapos testnevelés bevezetésének eredményeként már naponta több mint 1,1 millió gyermek vesz részt naponta testnevelésórán, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, aki két általános iskolai tornatermet adott át Baranya megyében csütörtökön.

Szabó Tünde a Magyarmecskei Általános Iskola új tornatermének átadásán hangsúlyozta: a társadalom egyik legfontosabb értéke a gyermek, és minden eszközzel törekedni kell arra, hogy biztosítsák az egészséges életmód feltételeit, hogy egészséges nemzedékek nőjenek fel, egészséges fizikummal és szellemiséggel. Az államtitkár szerint ennek egyik fontos eszköze volt a mindennapos testnevelés bevezetése, amelynek eredményeként jelenleg már több mint 1,1 millió gyermek vesz részt naponta testnevelésórán, olvasható a tárca MTI-hez eljuttatott közleményében.

Azt írták: Szabó Tünde felhívta a figyelmet arra, hogy egyre kevesebb olyan település van, ahol nincsenek meg a mindennapos testnevelés feltételei. Ahogy Magyarmecskén elkészült mintegy 200 millió forintos beruházással a tornaterem, úgy az ország más részein egymás után vehetik birtokba a diákok a hasonló létesítményeket.

Szabó Tünde a szászvári Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felújított tornatermének átadásán az egészségtudatos életmód fontosságát kiemelve azt mondta: felmérések szerint minden sportlétesítmény-fejlesztésre költött pénz háromszoros megtakarítást eredményez az egészségügyi kiadásokban.

Közölte: a Dél-dunántúli Operatív Program keretében megvalósult, 215 millió forintos fejlesztéssel megújult az iskola 1983-ban készült tornaterme. Nagy öröm, hogy most már egyszerre három osztálynak lehet testnevelés órát tartani az intézményben – mondta.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az idei évvel bezárólag három esztendőn keresztül 18 milliárd forintot költ az állam a sportcélú beruházásra; ennek keretében zöldmezős beruházásként “24 településen épül tanuszoda és 25 új tornaterem”.

Kiemelt kép: Fortepan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik