Mobil

Zajszűrős fülhallgatót kaphat az iPhone 7

Akár az is megtörténhet, hogy az iPhone 7 segít boldog tulajdonosának kizárni a külvilágot.

Egy jó zajszűrő füles aranyat ér, hiszen nincs annál jobb, mint amikor szeretnénk egy kicsit elszigetelődni a világtól, mondjuk zenehallgatással, és csak bedugjuk a hallójáratunkba a bedugni valót, aztán viszlát felesleges csacsogás, zajongó szomszédok, mindenhonnan tóduló, agymosó kormányreklámok. A hírek szerint az iPhone 7 fülhallgatója ebben is a segítségünkre lehet.

Az új Apple mobilról ugyanis olyan pletykák keltek szárnyra, hogy a dobozban egy zajszűrős fülhallgató is lapul majd, és bizony komoly fegyvertény lehet, mert ha már prémium telefonról beszélünk, akkor a hangok terén is meg kell adni a legjobbat, amit csak lehet. Erről pedig alighanem a Cirrus Logic fog gondoskodni, mely eddig is kapcsolatban állt az Apple-lel az audió komponensek tekintetében, illetve maga Jason Rhode, a cég vezérigazgatója mondott olyanokat, melyek erre utalnak.

Habár szó szerint nem mondta ki, és talán nem is fogja, de úgy fogalmazott, hogy az emberek mindig örülnek annak, ha a dobozban plusz tartalom van, illetve el lehet képzelni azt az agóniát (a gyártó részéről), ami az így keletkezett plusz (gyártói) költségek kapcsán tapasztalható. Létezik erre egyébként egy szép magyar szó, amit sajnos nem írhatunk ide, de a “fillér” és a “szexualizáló” szavak összevonása, és egészen hűen jellemzi azt, hogy milyen mértékű spórolásra képesek a gyártók csak azért, hogy el tudják adni a termékeiket.

Természetesen az Apple nem a kínálat aljára pozicionál, tehát a vásárlókat sem biztos, hogy zavarja plusz 10-20 dollár, de elég, ha csak átpillantunk az autógyártásba, mert ott is láthatjuk, hogy a 8-10 milliós szekerekben sokszor ugyanazok az igénytelen kapcsolók és karok vannak, mint a szűk hárommilliós alapmodellekben. Szóval a spórolás fontos. Már csak az a kérdés, hogy milyen kialakításúak lesznek ezek a fülesek, hiszen az eddig használt “gomb” megoldások nem épp a legalkalmasabbak a zaj kizárására, ezért esélyes, hogy valamilyen szilikon feltétes, fontópiás (“agybadugós”) megoldásra lehet számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik