Sport

A Vasas jutott előnyhöz a bajnoki döntőben

A Vasas 6-5-re legyőzte az Egert a Komjádi-uszodában a férfi vízilabda ob I döntőjének első mérkőzésén.

Azt előre lehetett tudni, hogy a bajnoki siker és az egyes meccsek végkimenetele is hajszálon múlik majd, a címvédő Eger és a BL Final Four-résztvevő Vasas hasonló játékerőt képvisel.

Az első negyedben a piros-kékek domináltak, Kiss Gergő és Brguljan révén két góllal elhúztak a hazaiak. A második játékrészben Mezei és Graham révén egyenlített az Eger, de a nagyszünet előtt a horvát Boskovic világbajnokhoz méltó bombával újra előnyhöz juttatta a Vasast.

A fordulás után vendégpercek következtek, Biros és Graham révén fordított a Gerendás-csapat. Az Eger egészen a hajráig őrizte minimális előnyét, de az utolsó három percben Kiss egyenlített, majd egy másik olimpiai bajnok, Steinmetz Barnabás beejtette a győzelmet jelentő gólt.

A Vasas 6-5-re győzött a bajnoki párharc első csatájában, ezzel előnyhöz jutott az egyik fél második győzelméig tartó csatározásban. A következő mérkőzés csütörtökön, Egerben lesz.

Eredmény – férfi vízilabda Vodafone ob I, rájátszás
Döntő, 1. mérkőzés:

TEVA-Vasas-UNIQA – ZF-Eger 6-5 (2-0, 1-2, 0-2, 3-1)

Góldobók: Kiss G. 2, Brguljan, Boskovic, Vámos, Steinmetz B. 1-1, illetve Graham, Mezei 2-2, Biros 1
Az egyik fél második győzelméig tartó párharcban a Vasas 1-0-ra vezet

Az 5. helyért, 1. mérkőzés:
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – Debrecen 7-8 (1-2, 2-3, 2-1, 2-2)

A 7. helyért, 1. mérkőzés:
FTC-Fisher Klíma – KALO MÉH-CS&K-Szentesi VK 11-10 (2-2, 3-2, 3-4, 3-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik