A férfi vízilabda-válogatott szombaton nagyszerű játékkal legyőzte Görögországot, így a belgrádi Európa-bajnokság harmadik helyén végzett. A találkozót követően három játékos értékelt a 24.hu-nak.
Manhercz Krisztián, a Szeged átlövője szerint nem csak az utolsó összecsapásuk óta (amely 8–8-as döntetlennel zárult), hanem a Montenegró elleni meccs után is rengeteget változott a csapat, ez szerinte a vízben is meglátszott.
Sokkal magabiztosabbak, összeszedettebbek voltunk, ez a végeredményben is kijött, noha a végén feljöttek. Egyrészt úgy tekintettük erre a mérkőzésre, hogy a világligán is találkozunk velük, másrészt olyan Európa-bajnoki meccsről beszélünk, amit 16 ezer ember előtt játszottunk le, ez motivált mindenkit
– mesélte, bár hozzátette, számára élvezetesebb volt a Montenegró elleni összecsapás, ahol többen fütyültek.
A férfiválogatott kontinenstornán mutatott teljesítményéről a következőket mondta a 24.hu-nak:
Az Eb előtt 20 napot tudtunk együtt készülni, végig felfelé ívelő pályán voltunk, bár az elődöntőben kikaptunk, ám az volt az egyetlen gyenge teljesítményünk
– kivéve az oroszok elleni első negyedet.
Bizakodó, mert úgy érzi, sokkal többet tudnak fejlődni.
Az Eb-bronz elég motiváló, főleg miután olyan csapatokat vertünk meg, mint Horvátország, vagy Görögország, akiknek már megvan a kvótájuk. Emlékszem, amikor a Volvo-kupán közel sem voltunk ilyen formában – mondta a magyar válogatott legfiatalabb pólósa, majd egyéni teljesítményéről beszélve kifejtette, lehetett volna jobb, főleg a torna első felében, annak viszont örül, hogy a végén a magától elvárt szintet hozni tudta. Nagyon bízik benne, meglesz az olimpiai kvótájuk, mert nagyon szeretne ott lenni Rióban.
Gratulálok a lányoknak, az egész fiú csapat együtt nézte a meccsüket. Edzésünk volt, ezért sajnos nem tudtunk kimenni, s pont az első pillanatra értünk vissza a szállodába. Roppant erős egységet mutatott a lánycsapat, ezt a többiekkel meg is jegyeztük. Nagyon magabiztosnak tűntek, s rajtuk is látszódott, ahogy az első holland meccsen viszonylag simán kaptak ki a hollandoktól, most viszont végig kézben tartották a mérkőzést
– zárta mondandóját a válogatott nyolcasa.
Decker Ádám szerint nagyon jól játszottak, a görögök az első rohamunk után fejben kicsit feladták, ez látszott a meccs iramán is, aztán gyorsan átért egy másik értékelésre.
Néhány hónappal ezelőtt még azt hallottam, kongatják a vészharangot. Jajajj, hol vannak a fiúk, hol vannak a lányok? Most azt kell látni, megrázta magát a magyar vízilabda: a lányok a csúcson vannak, mi pedig kicsit lemaradva, de követjük őket. Egyrészt a saját motivációm szempontjából, másrészt a csapat miatt fontosnak tartottam, hogy amit a Benedek Tibor elgondolt, azok bizonyságot nyerjenek és ez nem megnyugvás, hanem visszaigazolás, hogy jó úton haladunk. Bízom benne, ez egészen a riói döntőig repít minket
– foglalta össze Decker.
Úgy érzi, a kapufás játékban sokat fejlődött az elmúlt időszak során, miután kérte társait, ebből a szempontból jobban figyeljenek rá. Könnyű dolga volt, mert nagyszerű passzokat kapott, amelyeket csak be kellett fejeznie.
A bajnokságban is sok gólt lőttem már ilyen szituációk után, viszont a gyengébb meccseken jobban oda kell figyeljek, ne legyen sok labda nélküli kiállítás, mert az elején sokszor kiszórtak emiatt, így lényegesen kevesebb időt tudtam játszani
– nyilatkozta, majd elismerte, nem a tartozik legruganyosabb és legtechnikásabb védők közé.
Tudtunkra adta, nem a bronzéremért jött, de összességében elégedett vele.
Alapvetően sokat jelentett, hogy nyár után ismét visszakerültem a válogatottba Valószínűleg az utolsó Európa-bajnokságom, jó lett volna behúzni az aranyat
– fogalmazott az OSC védője.
Erdélyi Balázs, az egriek pólósa örömét fejezte ki, amiért első perctől kezdve sima volt a mérkőzés, teljesen sikerült felpörögniük, s az előzetesen eltervezettek is bejöttek.
A kontinensviadalt így értékelte:
Montenegró ellen talán elfáradtunk, vagy nem tudom, mi lehetett a baj, azonban azt leszámítva összességében jól játszottunk. Támadásban mindenképp tovább kell fejlődni, hisz a montenegróiaknak csupán 5 gólt lőttünk
– taglalta az Eger játékosa, aki saját teljesítményével kapcsolatban kifejtette, voltak jó és rossz percei is a vízben.
Sajnálom, amiért nem sikerült több gólt szereznem, de a mai győzelem legyen a legnagyobb bánatom. Görögország ellen mutatott produktum alapján elégedett a bronzéremmel, bár mindent összevetve nem annyira.