Forma-1

Hamarosan villant a Mercedes és a McLaren is

mclaren mercedes (mclaren mercedes)
mclaren mercedes (mclaren mercedes)

A Mercedes az első, jerezi teszten, míg a McLaren a honlapján mutatja be az idei szezonra készített Forma-1-es versenyautóját.

A stuttgarti csapat a január 28-án kezdődő, négynapos dél-spanyolországi gyakorláson mutatja be kocsiját. Az idei versenyeken – akárcsak tavaly – a német Nico Rosberg és a brit Lewis Hamilton indul.

A 2013-ban alapításának 50. évfordulóját ünneplő – és a jubileumi idényben még dobogós helyezésig sem jutó – McLaren ugyancsak kedden jelentette be, hogy január 24-én az istálló honlapján teszi közzé az első fotókat az MP4-29 jelű modellről. A szebb napokat látott wokingiak a brit Jenson Buttont és az újonc dán Kevin Magnussent állítják csatasorba az idén.

Fotó: AFP

A konstruktőrök versenyében tavaly negyedik Lotus, amely az idén a francia Romain Grosjeannal és a venezuelai Pastor Maldonadóval indul, váratlan bejelentést tett: az E22-es gép Jerez helyett csak a (négyből) második tesztelésen, Bahreinben mutatkozik be február 19-én.

A döntés már csak azért is meglepő, mert az idei vb-sorozatban több radikális változáshoz is alkalmazkodniuk kell a csapatoknak: V8-as szívók helyett V6-os turbómotorok hajtják az autókat összetett hibridrendszerrel kiegészítve, emellett az új szabályok korlátozzák a felhasználható üzemanyag mennyiségét is.

A 2014-es F1-es szezon március 16-án rajtol Ausztráliában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik