Forma-1

A Sauberé lehet az egyik legszebb autó

esteban gutierrez (esteban gutierrez, )
esteban gutierrez (esteban gutierrez, )

A Forma-1-ben szereplő svájci isálló is bemutatta, milyen versenygéppel vág neki 2014-nek.


Így fest az új Sauber
Fotó: sauberf1team.com

A Sauber sem takargatta tovább a 2014-es versenygépét, a svájciak vasárnap leplezték a Ferrari motor által hajtott C33-at. A nagyközönség előtt a kedden startoló jerezi tesztelés során debütál majd, így egyelőre csak fényképen mutatták meg Adrian Sutil és Esteban Gutierrez autóját.

Az eddigiek alapján a 2014-es szezon egyik legszebbje a C33, persze kérdés, hogy a kinézet tud-e gyorsasággal párosulni.

„Azok a radikális változások, amelyek 2014-ben következnek gyakorlatilag megjósolhatatlanná teszik a szezont. Nagyon elégedettek vagyunk azzal a csomaggal, amit összeraktunk, ugyanakkor nehéz megmondani, hogy a riválisainkhoz képest milyen gyorsak leszünk” – mondta a tervezőcsapat vezetője, Eric Gandelin.

A héten debütálnak élesben a Forma-1-es turbómotorok

A spanyolországi Jerezben kerül sor keddtől péntekig az idei Forma-1-es világbajnokság első hivatalos tesztjére, amelyen bemutatkoznak a mostantól használatos 1,6 literes turbómotorok.

Az istállók a szezon előtt összesen 12 napot tesztelnek, február 19. és 22., valamint február 27. és március 2. között ugyanis a Bahreini Nagydíj helyszínén, Szahírban is a volán mögé ülnek a pilóták.

A csapatok a teszteken csak egy autóval vehetnek részt, a versenyzők váltják egymást a különböző napokon.

A 4,428 kilométer hosszú korábbi F1-es jerezi pályán a meteorológiai előrejelzések szerint 16 fok körüli hőmérséklet várható a héten, és akár az eső is eleredhet. A spanyolországi helyszínen meglehetősen durva az aszfalt, így a Pirelli gumik nagyobb terhelésnek lesznek kitéve. A jelenlegi helyzet szerint a 11 istálló közül csak a Lotus nem vesz majd részt az első gyakorlásokon.
Szahírban – ahol április elején lesz a Bahreini Nagydíj -, a sivatagi 5,412 kilométer hosszú pályán már jóval magasabb lesz a hőmérséklet, így ott a nagy hőségben sorra kerülő vb-futamokra tudnak majd megfelelően felkészülni a csapatok.

A világbajnoki idény március 16-án, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik