Nagyvilág

Egymás után érkeznek a csodás amerikai kampányhirdetések

Elárasztották az amerikai televíziókat az elnökválasztási reklámok. Íme, a legjobbak.

Ahogy azt kampánystratégák egy hete beígérték, beindultak támadóhirdetések, és egymás után jelennek meg a televíziókban az egyes jelölteket lejárató negatív reklámok. Az AP amerikai hírügynökség adatai szerint a jelöltek több tízmillió dollárt fognak elkölteni az elkövetkező hetekben reklámidő-vásárlásra, főleg az első előválasztásokat tartó Iowában és New Hampshire-ben, ahol a tévénézőknek esélyük sincs menekülni a reklámáradat elől. Ezekből szemezgettünk.

Rögtön elsőnek jöjjön egy, aminek már most biztos helye lesz a 2016-os elnökválasztás legemlékezetesebb reklámfilmjei válogatásokban.

Bush támogatóinak pszichedelikus zenés támadása Rubio ellen

A Jeb Bush kampányát segítő „független” választási csoport (szuper PAC), a Right to Rise hétfőn hozta nyilvánosságra az alábbi netes reklámot, amiben Marco Rubio floridai szenátort, Bush volt floridai kormányzó egykori protezsáltját támadják. Egyrészről azzal, hogy egyes kérdésekben mást gondolt régen, mint most. Másrészről azzal, hogy a nem valami magas termetű Rubio magasított sarkú csizmákat hord.

Majd egy másik, szintén hétfőn közzétett hirdetésben már megbízhatatlan szélkakasként ábrázolják a szenátort, felhozva ellene az illegális bevándorlással kapcsolatos pálfordulásait, „csak egy újabb washingtoni politikusként” jellemezve Rubiót.

Közben a Rubiót támogató Conservative Solutions PAC már válaszolt is Bushnak, aki szerintük kétségbeesésében kezdte el besározni Rubiót, mert hiába költött el több millió dollárt kampányára, az katasztrofális helyzetben van.

De Rubio nem csak a Bush támogatók felől kapja az áldást.

Fenyegetések

Ezzel a címmel tett közzé Rubiót támadó televíziós hirdetést a Ted Cruz texasi szenátor jelölését támogató szuper PAC, a Stand for Truth. A klip – ami iszlamista fegyveresek fenyegető képével indít – összekötik a terrorizmus veszélyét az illegális bevándorlással (meg kell védeni a határainkat), és Rubióval, aki támogatott egy bevándorlási reformot – ezzel pedig a reklám szerint veszélybe sodorta a nemzet biztonságát. Sajnos a Stand for Truth valamiért letiltotta YouTube-oldalán a reklámfilm beágyazását, így csak ide kattintva lehet megnézni. 

És végre egy tökös támadás Trump ellen

Aki pedig elkövette, nem más, mint a lagymatagnak tartott Jeb Bush kampánya. A New Hampshire-ben látható reklámban Bush egyenesen lebunkózza Trumpot, aki egy kampányrendezvényen kifigurázott egy fogyatékkal élő újságírót.

Közben a demokrata jelöltek

Hillary Clinton és Bernie Sanders egyelőre sokkal visszafogottabb, és nem ölik egymást a tévéreklámokban. A Clinton támogató Priorities USA is inkább Ted Cruznak ment neki, és egy csütörtökön közzétett reklámban még Donald Trumpnál is veszélyesebbnek állították be konzervatív politikust.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik