Tudomány

Akár ötvenezer évet is csúszhat a jégkorszak

Ötvenezer évvel is eltolódhat a következő jégkorszak a légkörbe bocsájtott üvegházhatású gázok miatt – állítják német tudósok.

Asztronómiai szempontból készen állnánk a jégkorszakra

– mondta Andrey Ganopolski, a Postdami Klímahatás-kutató Központ munkatársa. A Föld Nap körüli pályája ugyanis változó, így a bolygót érő napsugárzás is változó mértékű. A jelenlegi körülmények mellett a jégkorszak bekövetkezhetne, ám a másik kritikus tényező – a levegőben lévő szén-dioxid mértéke – megakadályozza ezt, állapították meg kutatók az előző, tizenkétezer évvel ezelőtti jégkorszak vizsgálatával.

Már az ipari forradalom során kibocsájtott szén-dioxid is húszezer évvel tolta volna el a jégkorszakot. Az akkori mennyiség azóta majdnem megduplázódott: az a közel 500 gigatonna, amit azóta juttattunk az atmoszférába, akár ötvenezer évvel is késleltetheti a globális fagy kialakulását – olvasható a BBC-n.

A Földön 2 és fél millió éve váltakoznak jégkorszakok és interglaciális (jégkorszakközi) időszakok.

Az emberiség most már több tízezer évvel előre képes befolyásolni a földtani folyamatokat

– mondta Ganopolski.

Chris Rapley, az University College of London professzora szerint a bolygó a legújabb, “antropocén” földtörténeti korba lépett – a szó utal arra, hogy a természetes folyamatokat már az ember alakítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik