Belföld

Halfeldolgozó működött egy karosszérialakatos-műhelyben Fejérben

Karosszérialakatos-műhelyben berendezett halfeldolgozó Fejér megyében, súlyos higiéniai, nyomon követési és jelölési hiányosságokkal működő sütőipari cég Csongrád megyében és vásárolt alapanyagokkal trükköző kistermelő Somogy megyében – néhány kirívó eset, amellyel az év végi ellenőrzések alatt találkoztak az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. Az összesítés azonban így is pozitív: több területen javulás figyelhető meg, például a termékek fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idejével kapcsolatos problémáknál vagy a kitelepült vendéglátók működésében – írja csütörtöki közleményében a NÉBIH.

Az egy hónapig – december 1. és 31. között – tartó ellenőrzés-sorozatban 4997 ellenőrzést végeztek az ellenőrök. A feltárt szabálytalanságok miatt 83 alkalommal figyelmeztetést, 185 esetben, összesen 21,7 millió forint bírságot szabtak ki. Higiéniai hiányosságokat – a tavalyi évhez hasonlóan – az ellenőrzések 4,1 százalékában találtak. A termékek minősége az ellenőrzések 3,2 százalékban nem volt megfelelő, ami a 2014-es két százalékhoz képest némileg emelkedett. A vizsgált élelmiszerek nyomon követhetőségével az ellenőrzések 2,7 százalékánál volt valamilyen probléma.

A 2014-es ellenőrzéshez képest viszont kevesebbszer kellett intézkedni a termékek fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejének lejárta miatt. Különböző okok miatt a megvizsgált 27 635 élelmiszertétel 1,6 százalékát, 8,4 tonnát kellett kivonni a forgalomból. Emellett szintén javulás figyelhető meg a kitelepült vendéglátók működésében: az ellenőrzött vendéglátóhelyek mintegy 80 százaléka megfelelően, 18 százaléka kisebb hibákkal, de biztonságosan üzemelt, és alig több mint 2 százalékuknál volt szükség hatósági intézkedésre. A kistermelőknél országszerte 427 ellenőrzést végeztek, a tevékenység felfüggesztésére csak 3 esetben volt szükség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik