Belföld

Deteki kutyagyilkos: “Akkor nálam is betelt a pohár”

baseball-ütő (baseballütő, )
baseball-ütő (baseballütő, )
Azzal védekezett, hogy az eb megharapta az unokaöccsét.

Bosszúból verhette halálra a kiskutyát a deteki alpolgármester fia – írja a Bors egy még tavaly júliusi Facebook-bejegyzésre hivatkozva. A profilt azóta törölték, de a lap információi szerint a fiatalember szó szerint a következőket írta: Én nem vagyok büszke, mert egy kutya sem tud visszaütni, se semmi… de mikor a 3 éves unokaöcsédet szét harapgálta, főleg, úgy, hogy meg volt veszve a kutya meg minden baja volt, akkor nálam is betelt a pohár, ezt azoknak mond, akik kihajingálják a kutyát az utcára..mert ez a kutya se az enyém volt, kóbor kutyák…

Az alpolgármester fiát egyébként egyelőre képtelenség elérni, Deteken járva a helyiek azt mondták, iskolába nem ment és otthon sincs a család.

A Bors úgy tudja,  az agyonütött kiskutyát egy kislány ajándékozta el annak a fiúnak, aki a brutális támadást videóra vette. A kislányt állatvédők érték el telefonon, tőlük tudta meg, hogy a hírek napok óta az ő kutyájáról szólnak. A barátjától kapta, de el kellett ajándékoznia, úgy kerülhetett a fiúhoz, aki rögzítette a brutális támadást. Zokogva fogadta a hírt.

A kutyát elütötte egy autó, a fiam az út mellett találta meg. Azért vitte a patakpartra, hogy ott véget vessen az állat szenvedésének – ezt mondta a Magyar Nemzetnek szerdán a fiáról Gulyás Erzsébet. A deteki alpolgármester elnézést kért a fia nevében is, azt mondta, most is kutyamenhelyről hozott eb védi portájukat.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik