Athén az Európai Unió határőrizeti ügynökségéhez (Frontex) készül fordulni annak érdekében, hogy segítséget kérjen egy tengeri kitoloncolási útvonal létrehozásához, amelyen keresztül az illegális bevándorlókat szállítanák vissza Törökországba, közölte egy görög illetékes, név nélkül nyilatkozva.
A tisztségviselő az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: a tervekben szerepel az is, hogy
Az illetékes azért nyilatkozott névtelenül, mert Athén hivatalosan még nem vetette fel az ügyet más európai kormányoknál.
Tavaly több mint 850 ezer migráns érkezett Görögországba, majd folytatta útját az úgynevezett balkáni útvonalon. Időközben számos uniós tagállam és nem EU-tag balkáni ország is szigorította határellenőrzéseit.
(AP, MTI)