Belföld

Azt hazudták, meghalt a gyermekük, hogy adományhoz jussanak

Pofátlan hazugságokkal állt elő a házaspár, "családi tragédiáikkal" végigturnézták az országot.

Csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy somogyi házaspár ellen, akik országszerte szervezeteket csaptak be, hogy pénzhez és adományhoz jussanak. Összesen húsz sikeres “akciójuk” volt – derül ki a Baranya Megyei Főügyészség tájékoztatásából.

A kaposvári házaspár elsősorban egyházi intézményeket, karitatív szervezeteket keresett fel. Kölcsönt, segítséget kértek, általában családi tragédiákra hivatkoztak, például, hogy meghalt a gyermekük vagy más hozzátartozójuk, illetve, hogy vállalkozást szeretnének indítani.  A kiszemelt szervezetek szinte minden esetben adtak kölcsönt, volt, aki pár ezer, míg akadt, aki több tízezer forintot, vagy éppen értékes eszközökkel, például számítógéppel, vagy élelmiszerrel segítették a családot.

A csalók ráadásul magánszemélyektől is kértek kölcsön, így kórházakban, új munkahelyükön, az utcán is ismerkedtek, Többször kaptak pénzt és minden esetben azt ígérték, visszafizetik azt. Olykor kiskorú gyermeküket is magukkal vitték, hogy az emberek könnyebben megsajnálják őket.

Több évre rács mögé kerülhetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik