Mobil

Tavaly az Apple adta el az okosórák felét

Ismét bebizonyosodott, hogy a vásárlói vakhit csodákra képes, és képes egy komplett piac felét eltartani.

Érdekes adatokat közölt a Juniper Research az okosórák piacáról, ahol nem lehet világrengető sikerekről beszélni, ugyanakkor van olyan gyártó, akinek bejött a biznisz, köszönhetően annak, hogy arányaiban a világ legnagyobb fanboy és fangirl táborát mondhatja magáénak. Na, tudja-e már valaki, hogy melyik óriáscégről van szó?

Vélhetően most sokan mondták legalább magukban, hogy “Apple” és ebben az esetben nem is tévedtek, hiszen az adatokból az derül ki, hogy az eladott okosórák fele köthető a gyártóhoz, és úgy tűnik, ebben a szegmensben nincs, aki megszoríthatná. Talán a Samsung Galaxy Gear S2 került közel, de neki sem sikerült, bár azt azért érdemes megjegyezni, hogy csak ősszel jelent meg, míg az Apple Watch már nyáron elérhető volt és ez befolyásolhatja az éves eladások alakulását.

smartwatches_3

Ami viszont egészen durva, hogy az egyéb Android Wear eszközök összes eladása is csak 10 százalékot ért el, ugyanakkor árnyalja a képet, hogy az adatok a kiskereskedőkhöz eljuttatott mennyiségekből készültek, tehát valójában nem is az eladásokat, csak a kiszállításokat veszi alapul, de gyanítható, hogy szignifikáns eltérés akkor sem lenne, ha az értékesítés számait nézegetnénk.

2016 talán már szorosabb lehet hiszen az Apple Watch második generációja mellett több gyártó is bedobja Androidos elképzelését, de az Apple mellett szól, hogy egyetlen másik brandnek sincs olyan elhivatott, szinte már vakon vásárolni képes rajongói tábora, mint nekik, és ez erőteljesen meg tudja tolni a darabszámokat, mint ahogyan az be is bizonyosodott a tavalyi évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik