Sport

Oda a Fradi veretlensége a BL-ben

A hajrában, fontos pillanatokban hibázó FTC-Rail Cargo Hungaria 23-21-re kikapott az orosz Rosztov Don otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati nyitányán.

A 12-es mezőnyben egyedül a Rosztov érkezett a maximális nyolc ponttal a középdöntőre, az FTC 7 ponttal vágott neki a folytatásnak.

Sok hibával kezdett a magyar bajnok, és mivel a 10. percig csak kétszer talált be a norvég kapus, a világ legjobbjának tartott ex-győri Katrin Lunde hálójába, Elek Gábor vezetőedző időt kért – írja beszámolójában az MTI.

Ettől nem javult a játék, és negyedóra elteltével már 8-4-re vezetett a Rosztov.

A cserék viszont új lendületet adtak, és a vendégeknek sikerült felzárkózniuk a szünetig.

A második játékrész derekáig jól tartotta magát az FTC, 15-14-re feljött, ám amikor közel került az egyenlítési lehetőség, sorozatban háromszor volt eredményes az orosz együttes, pedig még emberhátrányban is volt a mérkőzésnek ebben a szakaszában.

Nem törtek meg a magyarok, jobb lett a védekezésük és a támadójátékuk is, így 19-18 lett az állás. Ám az egyenlítés megint elmaradt, a kritikus pillanatokban megremegtek a kezek, és Lunde könnyedén hárított.

A folytatásban is volt esély a pontszerzésre, mégis a Rosztov maradt százszázalékos, míg a Ferencváros első vereségét könyvelhette el a BL-ben.Az FTC jövő szombaton a norvég Larvikot fogadja.

Eredmény – Női BL, középdöntő, 1. forduló, 1. csoport:

Rosztov Don (orosz) – FTC-Rail Cargo Hungaria 23-21 (13-11)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik