Szórakozás

Galambos István: Bele akarnak keverni a Lajcsi büntetőügyébe

Megtiltották Galambos Lajos testvérének, hogy kapcsolatot tartson a börtönben lévő mulatóslegendával. Galambos István ezt nem hagyta annyiban, s fellebbezett az ügyészségnél, de elutasítottak kérelmét, sőt Lajcsi ügyvédjén keresztül megüzenték: nemsokára őrá is sor kerül, vagyis idézést kap a zsaruktól.

“Bele akarnak keverni a Lajcsi büntetőügyébe, de ez nem fog sikerülni, mert azonkívül, hogy együtt zenélünk a testvéremmel, semmilyen üzleti kapcsolatunk nincs. (…) Lehet, hogy azért tiltottak el Lajostól, és halogatják a kihallgatásomat, mert megfigyelés alatt vagyok, de engem aztán figyelhetnek”

– mondta a Blikknek István, aki elmondta, hogy a testvére ellen folyó büntetőügyben már kihallgatott mindenkit a rendőrség a lakóktól a szomszédokon át az alkalmazottakig, de őt ez idáig elkerülték.

Lagzi Lajcsi – akitől már gyerekeit is eltiltották – ellen az áramlopási ügyön kívül két másik nyomozás is folyik, amelyben felmerült az érintettsége. A Komárom- Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egy ásatásról meglovasított nagy értékű műkincset keres a mulatós zenészen, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig egy biztosítási csalási ügyben nyomoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik