Nagyvilág

Közlekedési baleset – meghalt egy észak-koreai vezető politikus

Kim Dzsong Un egyik közeli munkatársa volt.

Közlekedési balesetben meghalt az észak-koreai kommunista párt egyik vezetőségi tagja, Kim Dzsong Un egyik közeli munkatársa – jelentette az észak-koreai központi hírügynökség szerdán.

Kim Jong Gon, a Koreai Munkapárt központi bizottság politikai bizottságának tagja 73 éves volt. Az állami sajtó az ország vezérének egyik legközelebbi elvtársaként, és szilárd forradalmárként jellemezte az elhunytat.

A politikus a két Korea közötti ügyekkel foglalkozott, tagja volt annak az észak-koreai küldöttségnek is, amely augusztusban tárgyalásokat folytatott Dél-Koreával. A megbeszélések véget vetettek a súlyos feszültségeknek, amelyek azután keletkeztek, hogy a két állam tüzérségi párbajt vívott egymással. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik