Nagyvilág

A dánok szerint felül kell vizsgálni az ENSZ menekültügyi egyezményét

A dán miniszterelnök szerint felülvizsgálatra szorul az ENSZ menekültügyi egyezménye, mivel az európai menekültválság során fény derült rá, hogy annak egyes rendelkezései idejétmúlttá váltak.

“Ha (a menekültválság) folytatódik és a helyzet romlik, el fog jönni az a pont, amikor meg kell vitatni – és ezt Dánia nem teheti egyedül – a szabályok megváltoztatását” – mondta Lars Lokke Rasmussen a dán TV2 televíziónak nyilatkozva vasárnap.

Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy alapvetően nem az 1951-ben megkötött egyezmény alapelveit akarja megváltoztatni. A dán kormányfő szerint a fő probléma, hogy tisztázásra szorulnak azoknak a menedékkérőknek a jogai, akik a háborús övezet elhagyása után már tartózkodtak egy biztonságos országban.

“Ha valaki két vagy három évet töltött Törökországban, a háborútól védett helyen, akkor mehet ezek után Európába, hogy ott menedékjogot kérjen? A jelenlegi szabályok ezt lehetővé teszik, de tárgyalni kell erről” – mondta Rasmussen, akinek jobboldali kormányát a parlamentben a bevándorlásellenes Dán Néppárt is támogatja, bár nem koalíciós partner.

Dániába idén január és november között 18 ezer menedékkérő érkezett, negyedük október folyamán. A dán kabinet novemberben jelentette be, hogy az európai migránsválság miatt szigorítja menekültügyi törvényeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik