Média

Márkázott tartalommal hódítanák meg a fogyasztókat

tumblr
tumblr
A közösségi médiában közzétett márkázott tartalmakra jobban emlékeznek az emberek és hatékonyabb a vásárlásra ösztönzésben, de csak akkor, ha azok szórakoztatóak vagy informatívak - állítja egy új Yahoo-tanulmány.

A Yahoo Social Norms: The Status of Social in 2015 című új tanulmánya szerint a közösségi média használóinak közel fele fel tudott idézni márkázott tartalmakat a felmérés elkészítését megelőző 30 napból. Ez különösen érvényes volt a 14 és 34 év közötti fiatal fogyasztókra, akik nagyobb arányban emlékeztek ilyen tartalomra, mint a 35 és 65 közötti korosztály tagjai. Vagyis úgy tűnik, hogy igen erősen beég a fiatal fogyasztók emlékezetébe, amit a közösségi médiában látnak.

Ráadásul a kutatásban résztvevők 63 százaléka azt mondta, hogy kész kipróbálni új márkákat, ha azok érdekes tartalmat osztanak meg. Elgondolkodtató az is, hogy a válaszadók 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesebben vásárol olyan márkától, amely szórakoztatóan viselkedik.

A kulcs tehát a fogyasztók szívéhez egyre inkább a megfelelő tartalom.

Márkák, irány a Tumblr?

Márkázott tartalom a Tumblr-en
Márkázott tartalom a Coca-Cola Tumblr oldalán

A Yahoo tanulmánya persze nem ment el szó nélkül amellett sem, hogy az idén az amerikai piacok után Új-Zélandon és Ausztráliában terjeszkedő, pont a Yahoo tulajdonában lévő Tumblr közösségi média felület felhasználóinak körében átlag feletti értéket mértek a fenti kérdések kapcsán. A közösségi média felhasználók fele magasabban pozicionálta azokat a márkákat, amelyek jelen vannak a Tumblr-en, és ha adott márkák érdekes és szórakoztató tartalmakat tálalnak, az ezekkel találkozó felhasználók szívesebben ajánlják az adott márkákat másoknak.

Érdekes az is, hogy a Tumblr felhasználói jóval elkötelezettebbnek tűnnek. A felhasználók nagyobb arányban nyitották meg az oldalt minden nap (+13%), és 37% százalékkal több felhasználó tölt el legalább 20 percet ezen a felületen, mint egy átlagos közösségi média felhasználó.

David Karp, a Tumbrl alapítója idén jelentette be, hogy Ausztrália lesz az első piac az Egyesült Államokon kívül, amire a Tumblr fókuszál. Az alapító az Australian Financial Review-nak nyilatkozva azt mondta, hogy a Tumblr nagyban különbözik a többi közösségi média felülettől a tekintetben, hogy ez sokkal kevésbé az emberekről, inkább az általuk szeretett dolgokról, tartalomról, művészetről, médiáról szól. David Karp hozzátette, hogy egy Tumbrlen publikált bejegyzést átlagosan 14 alkalommal rebloggolnak (osztanak tovább) a felhasználók a felületen keresztül. A hirdetők pedig kezdik észrevenni, hogy a Tumbrl a leggyorsabban növekvő közösségi hálózat az amúgy meglehetősen nehezen megszólítható 16 és 24 év közötti korosztály körében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik