Belföld

Kétszer annyi állami fejest fizetünk, mint öt éve

fizetes(210x140).jpg (Array)
fizetes(210x140).jpg (Array)

Míg alig két éve azon szörnyülködtünk, hogy 130 fölé nőtt a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok száma, addigra mostanra ez már 170-re hízott, ami abszolút rekordnak számít – írta meg a Blikk szerdai számában.

A 170 vezető pontosan kétszerese a Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején ezeken a posztokon dolgozó munkatársak számának: akkoriban 85 állami vezető bérét fizettük adónkból.

A lap szerint Rogán Antal új minisztériuma, a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozása, valamint a NAV átszabása miatt szaporodtak meg az állami vezetők: csak Rogán tárcája a miniszteri pozíció mellett négy új államtitkárt és egy helyettes államtitkárt jelent, míg a gazdasági tárcánál négy új adóügyi helyettes államtitkárt kell megfizetni.

Az államtitkárok száma ezzel elérte az 59-et, soha nem voltak még ennyien. A fejesek fizetése – a rekordszámú miniszteri biztosokkal együtt – éves szinten már 2,4 milliárd forintot emészt fel.

A napilap emlékeztet: a vezetők számának felduzzasztása már csak azért is érdekes, mert a 2010-es kormányváltás óta zajlik az állami bürokráciacsökkentő kampány, mégis nőnek az állami vízfejre fordított kiadások. Legutóbb novemberben fogadták el a bürokráciacsökkentő törvénycsomagot, ám ez sem a fejsek számát, csak az eljárási illetékeket csökkentette. A kormány többször is kifejtette: nem tartja a bürokrácia elburjánzásának az állami vezetők számának növekedését, ugyanis a 2010 előtti 13 tárcához képest most csak 10 minisztérium működik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik