Light

Karácsonyi dalok, amiket akkor is imádunk, mikor már a könyökünkön jönnek ki

Ha valaki az elmúlt napokat plázákban és karácsonyi vásárokban való bolyongással/ajándékvásárlással töltötte, valószínűleg annyi karácsonyi slágert hallgatott – nem egészen önszántából – ami akár jövő decemberig is kitart.

Aki azonban még bírja, netalán még szívesen is hallgatja az örökzöld ünnepi dalokat a karácsonyi készülődés, vagy éppen az utolsó, kínkeserves munkanapok közepette, annak hoztunk most egy szubjektív listát a nagyvilág legnagyobb kedvenceiről. Ami persze nem lenne teljes az önök véleménye nélkül, így a dalok alatt szavazásra és kommentelésre is buzdítunk.

Nincs karácsony Kevin nélkül, ezt már nagyon megtanultuk az utóbbi években. És azt is, hogy nemcsak Kevin, de Mariah Carey nélkül sincs ünnepi hangulat, legalábbis az All I Want For Christmas Is You című karácsonyi gigamegasláger nélkül egészen biztosan nem lenne ugyanaz a karácsony. Nem is kezdhetnénk mással a felsorolást.

Erős a gyanúnk, hogy legtöbben egyetértenének azzal is, hogy az előzőshöz hasonlóan nem telhet el december anélkül, hogy elő ne kerülne a Wham! és a Last Christmas retróhangulatú dala és videoklipje. Ugye, hogy…?

Ha együtt a család, elkészült a karácsonyfa, ajándék is került alá, sőt az ünnepi vacsora is az asztalon, akkor már tényleg csak egy kis hó hiányzik a tökéletes ünnepléshez. Let it snow! – ahogy eredetileg Frank Sinatra, majd pedig Dean Martin is megénekelte.

És ha esett a hó, akkor naná, hogy a fehér karácsony lesz. Nálunk is. Azaz Bing Crosby és a White Christmas.

Ha pedig kicsit felpörgetni szeretnénk a hangulatot, vagy éppen kell a pattogós ritmus a sokadik körös shoppinghoz, vagy éppen a harmadik kukában landolt beigli felett érzett depressziónkat szeretnénk elfelejteni, akkor nem is jöhet más számításba, mint Shakin’ Stevens és a Merry Christmas Everyone.

Nem kevésbé vidám, mégis abszolút tökéletes az ünnepi hangulat. A kevésbé retró hangulatú Shake up Christmas sem maradhat ki a listából a Traintől.

Semmiképp nem maradhat ki a Santa Claus Is Coming To Town sem, természetesen Frank Sinatra előadásában.

A lista végére pedig az egyik legnagyobb kedvencet, a szomorúan aktuális, megrázó felvételekkel illusztrált John Lennon dal, a Happy Xmas (War is Over) került…


Önnek melyik karácsonyi dal a kedvence?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik