Nagyvilág

Ötvenszer harapta meg egy patkány a gondozóotthonban élő idős asszonyt

Ötven patkányharapás borította a 75 éves  Pamela Hudson arcát és karjait reggelre. Úszott a vérben, amikor megtalálták a yorki Glen Lodge idősek otthonának ápolói. Az asszony néhány héttel később meghalt. Lánya, a 48 éves Jan az intézményt üzemeltető önkormányzatot hibáztatja, ám a köztestület nem hajlandó elismerni a felelősségét.

Jan a The Sun című angol bulvárlapnak elmondta, hogy az anyjának szörnyű sebei voltak a karjain, a vállain és az orrán. A bal könyökét csontig marta a rágcsáló, a seb körül tucatnyi fognyom látszott. Mivel Pamela ágyhoz kötött állapotban volt, esélye sem lehetett a védekezésre. Bár az ágya mellett volt egy pánikgomb, az asszony nem nyomta meg.

Az ápolók hajnali fél háromkor néztek rá Pamelára, azt mondják, akkor még minden rendben volt. Reggel fél kilenckor azonban már borzalmas állapotban találtak rá: azonnal kórházba szállították. Amikor kiengedték, a családja egy másik intézménybe vitte az asszonyt. Hetekkel később Pamela meghalt.

Jan azt mondja, nem állítják, hogy az anyja halála összefüggésben volt a patkányharapásokkal, de a család szerette volna, ha a Glen Lodge, vagy az üzemeltető önkormányzat bocsánatot kér tőlük a történtekért.

A nő szerint, ha valaki, aki ágyhoz kötött, és egy 24 órás gondoskodást nyújtó intézményben él, akkor ilyesminek nem szabadna megtörténnie. Bár az eset után az önkormányzat vizsgálatot, és rendkívüli kártevőirtást rendelt el, soha senki sem vállalt felelősséget az ügyben.

Martin Farran, az önkormányzat szociális ügyekért felelős vezetője azt mondta, hogy minden együttérzésük a családé, de hiába: az önkormányzati, és a független szakértők mindenre kiterjedő vizsgálata nem tudta megfelelőn tisztázni, hogy Pamela Hudson milyen körülmények között szerezte a sérüléseit.

A család traumáját súlyosbítja, hogy az idős asszony halálának pontos oka is ismeretlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik