Szórakozás

Got Talent: Villám felkészülésben van a Fricska

Szombaton jutott tovább a Fricska táncegyüttes a Hungary’s Got Talent döntőjébe. A villámlábú srácok egy perc pihenőt sem hagynak maguknak az utolsó megmérettetés előtt.

“Teljes koncentrációt igényel a munka a döntő előtti héten. Nagyon jó, hogy élő zenére gyakorlunk. Már évek óta együtt dolgozunk egy kiváló zenekarral, és amikor meghalljuk a zenét, a kedvenc zenéinket, akkor pezseg belül mindenünk. Olyan ez, mint amikor izgul valaki egy komoly randi előtt” – mesélte a 24-nek Papp Gergely Bálint.

“Az a jó a mi produkciónkban, hogy azt csináljuk, amit szeretünk és amikor egy-egy műsorunk alatt a közönség felhördül, az annyi adrenalint termel, hogy teljesen feltölt bennünket. Egyikünk sem tud már létezni a tánc nélkül, hozzánk nőtt, elválaszthatatlan tőlünk.”

A srácok elárulták, hogy természetesen a pihenésre is szükség lenne, de ez most nem erről szól. Helyette pörögnek, és majd inkább a verseny végeztével adnak egy kis időt maguknak a regenerálódásra. A táncosok azt is elmondták, hogy mostanában nagyon ügyelnek a próbák és edzések mellett az étkezésre is.

“Csirkemell, rizs, zöldségek szinte minden napra és persze sok gyümölcs. Természetes alapú vitaminkészítményeket is szedünk. A próbák előtt, után konditeremben edzünk, mert ez szükséges az erőnlétünkhöz.”

A néptánccal fertőző Fricska tagjai villám tempóban léteznek a színpadon, de azt mondják, hogy a lányoknál már civilben ez a tempó nem biztos, hogy előnyös.

“A tánccal ellentétben, ha csajokról van szó, akkor a gyorsaság negatív előjelű élmény faktor, ugyanakkor mindkét esetben figyelni kell a tempó váltásokra. A Fricska a hagyományos néptánckultúrából építkezik modern formában. A csajozásban persze mi is  21. századiak vagyunk, mint mindenki más.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik