Pénzügy

A kormányzati 10+10 millió a most kétgyermekes, harmadikat tervező családoknak is járhat

A családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is érintő, szerdán bejelentett változtatások célja, hogy minél rugalmasabb családtámogatási rendszer jöjjön létre – közölte a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Kovács Zoltán elmondta, hogy az intézkedések részleteit az év végéig ki fogják bontani a végrehajtási rendeletekben, de az például biztos, hogy a tíz plusz tízmillió forintos támogatást azok a családok is igénybe vehetik, amelyekben a már meglévő két gyermek mellé vállalnák a harmadikat.

A csokon kívül a gyed extra is változik: egy év helyett már a gyermek féléves korától igénybe vehető, hogy ha arra szükség van, akkor a szülő visszamehessen dolgozni.   Továbbá, amíg eddig csak a tízezernél több lakosú településeken volt kötelező bölcsődét biztosítani, mostantól ez kistelepülésekre is igaz, ha legalább öt család azt igényli. Hozzátette: ezzel a kormány a kistelepülések népességmegtartó képességét kívánja növelni, a cél, hogy a családoknak ne jelentsen hátrányt kisebb településen élni.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: a nők és családok támogatási rendszerétől a bölcsődei és óvodai férőhelyek számának növelésén keresztül a lakástámogatásig a cél az, hogy a lehető legrugalmasabb, az igényekhez, a valósághoz a leginkább igazodó rendszer jöjjön létre.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik