Gazdaság

A multik 2,8 százalékos béremelést terveznek jövőre

pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (Array)
pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (Array)

A Magyarországon működő nemzetközi érdekeltségű vállalatok az alapbérek átlagosan 2,8 százalékos emelését tervezik 2016-ra – hivatkozik az mfor.hu a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legújabb bérezési tanulmányára.

Tervek és tények

A felmérésben részt vevő nemzetközi cégek az idén 3,7 százalékkal emelték a béreket magyarországi érdekeltségüknél, ez ugyanakkor jóval elmaradt a 2014 végén előre jelzett 5 százalékos mértéktől – jegyzik meg a közleményben.

A DUIHK megítélése szerint az alacsony infláció lényegesen mérsékli a béremelési nyomást, és vélhetően hatással van a vállalatok jövőre tervezett átlagosan 2,8 százalékos béremelésére is. Az elemzésben felhívják a figyelmet arra, hogy az egyéni bérszínvonalat és a tervezett bérnövekedést leginkább a beosztás és a képzettség, valamint a vállalat mérete és földrajzi elhelyezkedése befolyásolja.

A felmérésből kiderül az is, hogy a vezérigazgatók és ügyvezetők éves jövedelme az idén átlagosan 20,4 millió forint volt, míg a fizikai és szakmunkások mintegy 2,3 millió forintot kerestek. Budapesten a bérek 22 százalékkal magasabbak, míg a Dél-Dunántúlon 14 százalékkal alacsonyabbak az országos átlagnál – írták.

Minimálbér-emelés?

Azt még nem tudni, hogy egyébként mekkora minimálbér, illetve bérminimum-emelés lesz jövőre, mert a szakszervezetek és a munkavállalói érdekképviseletek nem tudtak kedden megegyezni a bértárgyalásokon. A döntés így a kormány kezébe került, de az előzetes hírekkel ellentétben szerdán nem született meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik