Kedden őrizetbe vették Mönchengladbachban Sven Laut, aki tavaly már a német lapok címlapjára került azzal, hogy „saría-rendőrséget” hozott létre Wuppertalban. A csoport fiatal tagjai akkor bárokat és éjszakai szórakozóhelyeket kerestek fel, ahol a vendégekkel ismertették nézeteiket. Emiatt azonban nem indult eljárás ellenük, mert a hatóságok szerint bár tevékenységük provokáció volt, nem sértettek vele törvényt.
Most viszont külföldi terrorszervezetek támogatásának gyanúja miatt csaptak le a csoport vezetőjére. A német ügyészség szerint a 35 éves férfi segítséget nyújtott németországi szélsőségeseknek abban, hogy a Közel-Keletre utazzanak és csatlakozzanak az an-Nuszra Front egyik testvérszervezetéhez. Emellett a gyanú szerint pénzt küldött a Szíriában harcoló radikálisoknak, és éjjellátó készülékeket közel 1,5 millió forint értékben. (MTI)