Nagyvilág

Rejtélyes levágott fejet találtak egy erdőben, gumilabdákkal a szemgödörben

Egy év után sem sikerült azonosítani azt a nőt, akinek bebalzsamozott fejét egy pennsylvaniai erdőben találták meg – közölte hétfőn a helyi rendőrség. A fejre egy hazafelé gyalogló gyerek bukkant rá a Pittsburgh közeli Economynál, 2014. december 12-én. A rendőrség most közölte, hogy a nő szemgödrében piros gumilabdákat találtak.

Economy város rendőrfőkapitánya egy sajtótájékoztatón elmondta: még mindig tart a nyomozás annak kiderítésére, hogy ki volt az áldozat, és pontosan hogyan halt meg. A hatóságok gyanúja szerint a nő nem gyilkosság áldozata lett, legalábbis erre utalnak a fejen végzett szövettani vizsgálatok, amik szívgyógyszerek nyomait mutatták ki.

levágott fej

A hatóságok most rajzokat hoztak nyilvánosságra az áldozatról, valamint egy mellszobrot, abban a reményben, hátha valaki azonosítani tudja a nőt, aki a rendőrség szerint nem azon a környéken lakott, ahol a fejét megtalálták. A fejet szombat temették el.

A fej megtalálása után tüzetesen átvizsgálták a környéket, de nem találták meg a nő holttestét. Azt sem tudni, hogy a fej hogyan került az erdőbe. A rendőrség közlése szerint biztos, hogy szándékosan rakta oda valaki. A fej túl messzire volt a legközelebbi úthoz, és a balzsamozás miatt az állatokat sem vonzhatta. „Nem egy teherautóról gurult le” – jelentette ki Michael O’Brien rendőrfőkapitány.

A helyi kerületi ügyész elmondása szerint vizsgálják annak lehetőségét, hogy az esetnek köze lehet a testrész-kereskedelemhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik