Tech

Videón az otthon épített birodalmi lépegető

Íme egy szerethető kézműves lépegető, ami még a fejét is mozgatja, és elég hozzá egy kontroller.

A Birodalom egyik legszuperebb alkotása kétség kívül az AT-AT lépegető, mely bármilyen terepen képes haladni előre, belsejében pedig közel négy focicsapatra elegendő számú rohamosztagos fér el, miközben a hatalmas monstrum akár 60 km/h sebességgel is “vágtázhat”. A Star Wars sorozatban leginkább a Hoth bolygón történt csata kapcsán ismerhetjük őket, ahol rendesen ráijesztettek a felkelőkre, akik azonban magukra találtak, és kábelek segítségével gáncsot vetettek a szörnyetegeknek.

battle of hoth

Az elmúlt évtizedekben több AT-AT lépegető kicsinyített mása került a boltok polcaira, melyek közül az egyik legemlékezetesebb az 1981-ben megjelent Kenner modell, ugyanakkor még ennek a csodának is van egy aprócska problémája, miszerint nem tud lépegetni. Ennek azonban most vége, ugyanis Dave Stein (foglalkozását tekintve szoftvermérnök) készített egy olyan variánst, ami nevéhez méltóan komótosan halad előre, mégpedig egy Arduino Uno alaplap,  és egy 16 csatornás Adafruit servo segítségével, melyeket a “sofőr” egy Xbox 360 kontrollerrel képes vezérelni.

Stein tervei között szerepel, hogy a jószág fejére egy kamerát is helyezzen, illetve még kidolgozás alatt áll, hogy az AT-AT fegyverei egymástól függetlenül mozogjanak, valamint jó eséllyel készül majd egy tutorial videó, melyben megmutatja, hogy a lépegetőrajongók miként tudnak maguk is összekézműveskedni egy hasonló szerkezetet. Aki viszont nem szeretne bíbelődni a házi barkácsolással, annak lehetősége van kész modellt vásárolni, de az messze nem olyan részletes, mint a 81-ben megjelent Kenner modell, vagy a most elkészült rajongói csoda.

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik