Gazdaság

4,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

gabona(210x140)(1).jpg (gabona, )
gabona(210x140)(1).jpg (gabona, )

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

A mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a növekedés a növényi termékek árának 12,2 százalékos emelkedésével függ össze, miközben az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 5,9 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Az év első tíz hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal mérséklődtek, ezen belül a növényi termékek árai 2,0 százalékkal emelkedtek, az élő állatok és állati termékek árai 8,8 százalékkal csökkentek.

2015. októberben a 2014. októberihez képest

  • Minden kiemelt növényi termékcsoport ára emelkedett: a legkisebb mértékben a burgonyáé (9,0%), a legnagyobb mértékben a gyümölcsöké (26%).
  • A gabonafélék ára 12 százalékkal emelkedett, ami elsősorban a kukorica árának 23 százalékos növekedésével magyarázható, miközben a búzáé 0,4 százalékkal nőtt.
  • Az élő állatok termelői árának szintje 1,1, az állati termékeké 16 százalékkal lett alacsonyabb.

2015. január – októberben az előző év azonos időszakához viszonyítva

  • A mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal mérséklődtek, ezen belül a növényi termékek árai 2,0 százalékkal emelkedtek, az élő állatok és állati termékek árai 8,8 százalékkal csökkentek.
  • A vágósertés ára 11, a tej termelői ára 21 százalékkal esett vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik