Light

Ezt az aprósüteményt még mindenképpen megsüti karácsonyra! Mind a kettőt!

Szóltunk előre! Ez a két karácsonyi süti olyan egyszerű és olyan finom, hogy akkor is nekiáll, ha már esze ágában nem volt sütni!

Azért jó advent idején hazalátogatni a szülői házba, mert néhány kivételes pillanatig újra gyereknek lenni mindig jó. És azért is, mert lehet keresgélni-kutakodni és közben olyan kincsekre bukkanhatunk, amik rég feledésbe merültek.

Én most egy könyvre bukkantam, ott sorakozott a többi mellett, feltűnő piros, mégsem vettem észre az elmúlt években. Most viszont nagyon is. Pizsamában, kávésbögrével a kezemben, törökülésben kezdtem lapozgatni.

Nincs karácsony aprósütemény nélkül. Tudja ezt mindenki.

Tudom már én is, tudta ezt Lajos Mari és Hemző Károly is, övék a 66 karácsonyi édesség című receptkönyv, nem, nem írtam el, nem kilencvenkilenc, hatvanhat. És aki most vigyorog, legalább olyan öreg, mint én.

Idén lesz aprósütemény

Mire a könyv végére értem, tudtam, hogy idén megint lesz karácsonyi aprósütemény, tavaly nem volt, tavalyelőtt sem, de idén lesz, ráadásul rögtön kétféle, mert ez a bőség ideje és mindkettő nagyon finom.

A sütiket nagyon könnyű elkészíteni, ugyanakkor kicsit különlegesek is, a tésztájuk miatt. Kezdjük az egyszerűbbel: mogyorós pogácsa.

Nem csak a neve, a megjelenése is egyszerű, cserébe nagyon finom. Kezdők is bátran nekiállhatnak, ha nem égetik oda, nem lehet elrontani. Titok és ökölszabály nincs, betartani csak annyit kell, amennyit a többi linzerfélénél. Hogy gyorsan dolgozzunk a tésztával, ne melegedjen fel.

Hozzávalók: 100 g hámozott mogyoró, 250 g finomliszt, 1 tojás, 200 g vaj, 125 g porcukor, egy vaníliarúd kikaparva, csipet só

A mogyoró felét megdaráljuk, a másik felét durvára vágjuk, összekeverjük a liszttel és a sóval. A vajat habosra keverjük a porcukorral, a vaníliával és a tojás sárgájával, végül hozzákeverjük a lisztet. A tésztából cipóvá gyúrjuk és hűtőben fél órát pihentetjük.

Pihentetés után egy kissé átgyúrjuk, kettéválasztjuk, hurkákat sodrunk belőle, majd azokból lecsípünk és golyókat formálunk. A fakanál végével kis mélyedést nyomunk bele, megkenjük tojásfehérjével és a lyukba egy mogyorót ültetünk. Nem túl meleg tűzön (170 fok) 10-12 perc alatt megsütjük.

Mivel a mogyoró elég drága, nem kell feltétlenül azzal díszíteni. Én a pogácsák felét a jól bevált módon díszítettem: a felolvasztott étcsokiba mártott villával csíkokat húztam az aprósütemények tetejére.

s2

Biztosan a bejgli és a guba miatt jár rosszul a mák az ünnepek alatt

Pedig a mákos ételek és a mákos sütik finomak és sokan szeretik. A Mákvirág nevű aprósütemény pedig nemcsak nagyon jó, hanem nagyon mutatós is. Ezt is könnyű megcsinálni, ha rám hallgatnak, szilvalekvárral csinálják. A recept szerint lehet baracklekvárral is, szerintem a mák és a szilva sokkal jobb párosítás.

Hozzávalók: 330 g vaj, 140 g porcukor, 1 tojás, 1 narancs reszelt héja, 400 g liszt, 140 g darált mák, 1 vaníliarúd, só

A vajat a porcukorral, a sóval, a vaníliával, a tojással és a reszelt narancshéjjal összedolgozzuk, végül beleszitáljuk a lisztet és hozzáadjuk a mákot. Összegyúrjuk a tésztát, becsomagoljuk fóliába és egy éjszakán át pihentetjük a hűtőben.

Másnap kinyújtjuk a tésztát (kb. fél centisre), a virág alakú kiszúróformával kiszaggatjuk. Olyan virágokat is szaggassunk, amiknek lyukas a közepe. Lyukat legegyszerűbben egy gyűszűvel csinálhatunk, de tökéletesen megfelel az ajakbalzsam kupakja is.

A virágokat 170 fokos sütőben 10-12 percig sütjük. Ha kihűlt, a teli virágok közepére teáskanálnyi szilvalekvárt teszünk és „ráragasztuk” a lyukas közepű virágot. A tetejüket olvasztott étcsokoládéba mártott villával megcsíkozzuk.

Ha nem akarjuk mindet lekvárosra, nem muszáj: mártsuk a kész virágokat félig csokiba, úgy is finom. De ugyanebből a tésztából készíthetünk kis kifliket is, miután kisült, annak a két végét is márthatjuk csokiba.

Ha U alakot formázunk, hívhatjuk patkónak, és kész is az újévi aprósütemény.

s1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik