Gazdaság

100-160 százalék körüli az infláció Venezuelában

olajkut(210x140).jpg (Array)
olajkut(210x140).jpg (Array)

Venezuelában 100 százalék körüli az infláció és a gazdaság várhatóan 4 százalékkal zsugorodik az idén – mondta el egyebek között Nicolás Maduro venezuelai elnök csaknem ötórás televíziós beszédében. Mindezért az ellenéket hibáztatta, amely szerinte “gazdasági háborút” vív.

A számok ismertetése már csak azért is fontos, mert Venezuelában idén még nem hoztak nyilvánosságra inflációs, vagy a gazdaság teljesítményével kapcsolatos adatot.

Számos szakértő szerint a fogyasztói árak 100 százaléknál jelentősebben nőttek idén eddig. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy véli, hogy a venezuelai gazdaság 10 százalékkal zsugorodik 2015-ben, az infláció akár 160 százalék is lehet a tavalyi 68,5 százalék után, ami akkor a legmagasabb volt a világon.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

A világ legnagyobb kőolajtartalékát birtokló, és a legnagyobb dél-amerikai olajtermelő Venezuela gazdaságát súlyosan érintette a kőolaj világpiaci árzuhanása, miután az ország bevételeinek mintegy 96 százaléka származik az olajkivitelből.

A hosszú ideje tartó válságot a kőolaj egyre csökkenő ára csak tovább mélyítette, az országban súlyos élelmiszer- és egyéb termékhiány alakult ki. Az ellenzék szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája, ezen belül a szigorú valuta- és árkorlátozás okolható a súlyos válságért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik