Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a jászapáti férfit, aki 2013-ban féltékenységből benzinnel lelocsolta, és megpróbálta felgyújtani unokatestvérét. A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a 31 esztendős vádlottat.
A férfi 2012 őszétől konyhai kisegítőként dolgozott Ausztriában, ahonnan általában havonta hazatért pár napra Jászapátiba. Távolléte alatt élettársa és az unokatestvére között érzelmi és szexuális kapcsolat alakult ki. Ez nagyon felzaklatta, kérdőre vonta párját és unokatestvére feleségének is azt mondta, hogy meg fogja ölni rokonát.
A vádlottban egyre jobban elhatalmasodott a féltékenység, egyszer személyesen is megfenyegette unokatestvérét, majd elhatározta, megöli őt. Tudta, hogy a férfi hajnalban egyedül tartózkodik munkahelyén, ahol korábban ő is dolgozott, így a telephelyet őrző kutya megismeri. Alaposan eltervezte a gyilkosság minden részletét, úgy döntött, benzinnel leönti, majd meggyújtja őt.
2013. október 16-án – amikor ausztriai munkahelyén szabadnapja volt – hazatért. Szolnokon vett egy használt biciklit, egy liter benzint, egy mobiltelefont és hozzá egy SIM kártyát, amelyet unokatestvére nevére aktivált, maszkot készített, és váltóruháról is gondoskodott. Hajnalban odament a telephelyre, és amikor a rokona kilépett az épületből, a benzinnel lelocsolta, elővett egy öngyújtót, és a védekezni próbáló férfinak azt suttogta elváltoztatott hangon: “Meghalsz.” Unokatestvére megijedt, kiszaladt a kapun, és felpattant arra a kerékpárra, amivel hozzátartozója érkezett.
A vádlott taxival és vonattal ment vissza Ausztriába, ahol mondták neki, már nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, így másnap hazaindult, és a rendőrök Hegyeshalomnál elfogták. Védője több mint egyórás perbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a férfi csupán rá akart ijeszteni rokonára. A bíróság azonban azt állapította meg, csak a szerencsés véletlennek, a sértett lélekjelenlétének és sikeres menekülésének köszönhető, hogy a vádlott nem tudta befejezni a gyilkosságot.