Sport

Kézi-vb: áll a bál a C-csoportban, mutatjuk miért

A Dél-Korea–Franciaország mérkőzés 22-22-re végződött hétfőn. A baj az, hogy az ázsiai válogatott lőtt egy kapufás gólt, ami bent volt, de mégsem adták meg. Ki érti ezt?

A C-csoport hétfői mérkőzésének 17. percében, 6–6-os állásnál a dél-koreai 13-as, Ju Hjun Dzsi lövése után a labda a felső lécről levágódott, majd vissza, majd megint le. A játékvezetők megállították a meccset, hogy a hivatalos gólbírórendszer (Video Proof System) segítségét kérjék kívül, vagy belül landolt a labda a gólvonalon. Megnézték, majd nem adták meg a találatot.

Kiderült, a bírók és az asztalnál ülő zsűri, csak a második lepattanást nézték vissza, az elsőt valamiért nem, ahol a labda bizony nem kicsit volt bent.

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) a mérkőzésen közreműködő izlandi Jonas Eliasson és Anton Gylfi Pálsson játékvezetőket, és az asztalnál ülő delegátust, a dán Bjarne Munk Jensent is eltiltotta, ellenben a mérkőzés végeredményén (22-22) a szabályok értelmében nem változtatott.

Az IHF azzal magyarázta a hibát, hogy sajnálatos módon a Video Proof System technikai partnere csak a jelenet második felét mutatta meg a hivatalos személyeknek, amikor a labda másodszor pattant vissza a lécről, a gólvonalra. Az ellenőr ez alapján mutatta: nincs gól. Az eset kivizsgálása során kiderült: ez egyértelmű hiba volt, a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon.

Női kézilabda-világbajnokság, Dánia, csoportkör, 2. forduló,
C-csoport, eredmények:

Kongói DK–Brazília 11–26 (4–14)
Dél-Korea–Franciaország 22–22 (11–11)
Németország–Argentína 33–13 (17–8)

A csoport állása:

1. Brazília 2 1 1 50–35 15 3
  2. Franciaország 2 1 1 52–42 10 3
  3. Németország 2 1 1 53–43 10 2
  4. Dél-Korea 2 2 46–46 0 2
  5. Argentína 2 1 1 36–48 –12 2
  6. Kongói DK 2 2 26–49 –23 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik