Szórakozás

Cseke Katinka a tévében is megmutatja roma szerelmét

A Jóban Rosszban színésznője elfogadta az Édes élet napi reality felkérését.

“Azért mondtam igent az Édes élet felkérésére, mert az emberek így tényleg engem láthatnak majd, és nem kiragadott félmondatokból, újságcikkekből kapnak felületes képet” – mondta a Borsnak a Jóban Rosszban sorozat Böbéje.

Mint megírtuk, néhány hete alkot egy párt Cseke Katinka és Váradi Robi. A többgyermekes zenész és a színésznő kapcsolatáról az e heti Storyból derül ki a legtöbb információ, többek között az, hogyan ismerkedtek meg.
“Sorsszerű találkozás volt!” – kezdte a Storynak Katinka.

Fotó: TV2

“Egy klubban ültem a barátnőmmel, ahol éppen a Váradi Roma Café játszott. Ketten ültek a zongoránál, mikor a színpadon megjelent egy hihetetlen jóképű férfi. Odasúgtam a barátnőmnek, ‘Ha ő is leül játszani, tuti hátast dobok’. Amikor elkezdett zongorázni és énekelni, sírva fakadtam” – tette hozzá.

Katinkának fogalma sem volt arról, hogy rajta is megakadt a jóképű fiatalember szeme. Később levelezni kezdtek, és egymásba szerettek. Azóta már Olasz gyermekei is elfogadták a színésznőt, és úgy tűnik, jóideig elválaszthatatlanok lesznek. Vagy mégsem?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik