Média

Szárnyal a brit tévés reklámpiac

tv televízió
tv televízió
A brit televíziós műsorszolgáltatóknál rekordösszegű hirdetési bevételre számítanak az idei karácsonyi szezonban.  A tévés iparág növekedése jövőre is folytatódhat.

A hirdetők idén decemberben várhatóan 310 millió angol fontot költenek el az ITV, a Channel 4 és a Sky tévécsatornánál.

A ZenithOptimedia, amely az előrejelzést összeállította, azt közölte, hogy a motoripar, a pénzügyi cégek, a légitársaságok és a gyorsan forgó fogyasztási termékek (FMCG) piacán működő cégek voltak a legnagyobb hirdetők a tévés reklámpiacon, amely 8 százalékos növekedést tudott elérni éves szinten, és hasonló eredményre lehet számítani decemberre is.

Jonathan Barnard, a ZenithOptimedia vezető elemzője azt mondta a Campaign című internetes brit szaklapnak, hogy a hagyományosan amúgy is erős decemberi tévés költések idén azért különösen is magasak, mivel a fiatal tehetős férfiakat megcélzó hirdetők a Rögbi Világbajnokság idején kiszorították a többi kategória szereplőjét, például a kiskereskedőket. Emiatt ezen kategóriák képviselői költései az év végére koncentrálódtak.

Továbbra is kiemelt helyzetben a tévé

A médiaügynökség előrejelzése szerint jövőre is folytatódhat a brit televíziós piac növekedése. 2016-ban a ZenithOptimedia 5 százalékos emelkedésre számít. A folyamatot erősíti az is, hogy az alacsony infláció és mérsékelt béremelések is jótékony hatással vannak a reklámpiacra, mivel ezek is javítják a brit fogyasztók vásárlóerejét.

Steve King, a ZenithOptimedia vezetője azt mondta, hogy a televízió továbbra is az egyik legfontosabb eszköze a márkakommunikációnak, de emellett az online videó ugyancsak növeli az audiovizuális reklámok részesedését a globális display piacon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik