Sport

Storck kihirdette fiatalokkal teli keretét

A jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck kihirdette keretét, amelynek tagjai jövő hét vasárnaptól négy napig együtt készülnek Telkiben.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának vasárnapi beszámolójából kiderült, hogy az összetartáson részben fiatalok, részben olyan futballisták vesznek részt, akikben megvan a potenciál, hogy a későbbiekben az A-válogatott keretének közelébe kerüljenek.

A meghívottak között vannak olyan labdarúgók – Pintér Ádám, Lang Ádám, Kleinheisler László és Nagy Ádám -, akik már a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős sikerben is tevékeny részt vállaltak, illetve korábbi válogatottak – Koman Vladimir és Gyurcsó Ádám – is lehetőséget kapnak.

Nagyon fontosnak tartom ezt az összetartást, mert bár a válogatott gerincét adó játékosok képességét, teljesítményét jól ismerem, jó pár olyan labdarúgó futballozik az élvonalban, akikben érezhetően van potenciál

– mondta az MLSZ honlapján a keret összetételéről Bernd Storck.

A német szakvezető hangsúlyozta, szeretne még most, jóval az Európa-bajnokság előtt átfogó képet kapni a számításba vehető játékosok képességeiről.

Mindenkinek tudnia kell, hogy jó teljesítménnyel, folyamatos játékkal lehetősége van bekerülni a válogatott keretébe. Vannak, akik eddig is ott voltak a válogatott közelében, míg másokról úgy gondolom, adott esetben segítségünkre lehetnek a jövőben

– mondta Storck, aki hozzátette, nagy öröm, hogy a klubok kompromisszumkészségének köszönhetően lehetőség adódik erre az összetartásra és a következő időszakban az egyesületekkel egyeztetve, alkalmanként ismét közös munkát végezhetnek.

Az edzőtáborozáson résztvevő keret:

kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK Budapest), Nagy Gergely (Vasas)

védők: Botka Endre (Budapest Honvéd), Pintér Ádám (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC), Forró Gyula (Újpest FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Lang Ádám (Videoton FC), Gévay Zsolt (Paksi FC), Hangya Szilveszter (Vasas), Bese Barnabás (MTK Budapest)

középpályások: Nagy Ádám (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Vida Máté (Vasas), Kleinheisler László (Videoton FC), Koman Vladimir (DVTK), Adorján Krisztián (Novara)

csatárok: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Gera Dániel (MTK Budapest), Pekár László (Puskás Akadémia), Mervó Bence (FC Sion), Balogh Norbert (DVSC-TEVA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik