Élet-Stílus

Ki akarták szabadítani ezt a kerítés rácsai közé szorult, metálzenészi babérokra törő őzsutát, de az nem igazán örült ennek

Legmerészebb álmainkban sem hittük volna, hogy egy ideges őznek ilyen hangja lehet.

Az állathoz a környék lakói a brit Wildlife Aid Foundation alapítvány embereit riasztották, akiknek azonban meggyűlt a baja a sűrű kerítésrácsok közé szorult, életerős példánnyal. Hiába próbálták ugyanis kiszabadítani egy fémlap segíségével, majd erővel, szegény teljesen megrekedt. Végül hosszú próbálkozás után az addig a videokamerát tartó kollégájával és egy hirtelen feltűnt férfival együtt sikerült újra szabadjára engedni az állatot, akinek szerencsére semmi komoly baja nem esett.

Az alapítvány munkatársai elmondásuk szerint egyébként gyakran találkoznak hasonló esetekkel, mivel az őz mellső lábait még át tudja tolni a rácsok közt, de a hátsókat már nem. Ilyenkor minden bizonnyal a visszahúzás szokott segíteni, de ebben az esetben erre nem igazán nyílt esély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik