Közélet

Terrorpara Székelyföldön: a kettős állampolgárok nem számíthatnak Magyarországra

Kedden a román hatóságok őrizetbe vették Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökét, aki, mivel magyar állampolgár is, segítséget kért a konzulátustól.

Csütörtökön a jobbikos Sneider Tamás írásban nyújtott be kérdést Szijjártó Péter külügyminiszterhez, aki válaszában kifejtette, tájékoztatta az ügyről Semjén Zsoltot és kérte személyes közbenjárását, hogy álljon ki a hibáktól hemzsegő eljárásban a férfi mellett.

Ez szépen és jól hangzik, ám távol áll a valóságtól. A magyar kormány jóformán semmit sem segíthet azoknak, akik egy olyan országban kerülnek bajba, melynek szintén állampolgárai. Beke is ilyen eset, ő ugyanis román állampolgársággal is rendelkezik.

A külügyminisztérium ugyanakkor a NOL kérdésére cáfolta, hogy az előzetesben lévő férfi konzuli védelmet kért volna.

A KKM válaszából kiderül, hogy: “a konzuli segítséget a konzul a fogadó állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgárnak olyan mértékben nyújthat, amilyen mértékben ezt a fogadó állam jogszabályai és gyakorlata lehetővé teszi. Románia viszonylatában a magyar konzulnak arra van lehetősége, hogy az ügy nyilvános hírcsatornákon történő figyelemmel követése mellett tájékoztatást kérjen a román hatóságoktól a magyar–román kettős állampolgárral szemben folytatott eljárásról, annak hátteréről és körülményeiről, de az már az illetékes román hatóságok diszkrecionális döntése, hogy a kért tájékoztatást megadják-e”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik