Nagyvilág

Elfogadták a baloldali kormány programját Portugáliában

Három héttel a konzervatív kormányzat bukását követően a portugál törvényhozás elfogadta az új baloldali kormány programját. A Szocialista Párt (PS) kormányprogramját a törvényhozás 122 szavazattal 107 ellenében hagyta jóvá.

A program mellett szavaztak a PS képviselői, a kommunisták, a zöldek és a marxista Baloldali Tömb. Utóbbi politikai erők hivatalosan nem tagjai a kormánykoalíciónak, de a miniszterelnököt állító szocialisták november elején három külön megállapodást kötöttek velük, amely alapján biztosították maguknak támogatásukat az eljövendő négyéves ciklusra.

Az országomnak végre van egy működőképes kormánya, nyilatkozott a szavazást követően António Costa portugál kormányfő.

A jobboldali Szociáldemokrata Párt annak ellenére, hogy első helyen végzett az október 4-i parlamenti választásokon, elvesztette addigi többségét a törvényhozásban. Pedro Passos Coelho korábbi miniszterelnök az általa vezetett konzervatív erőkkel november 10-én megpróbált kormányt alakítani, de a baloldali többségű parlament nem fogadta el kormányprogramját.

Az új, baloldali kormány bejelentette, hogy enyhíteni fogja a megszorítási intézkedéseket, amiket korábban vezettek be a gazdasági válság orvoslására. Ugyanakkor arról is biztosított mindenkit, hogy az ország nemzetközi kötelezettségeit tiszteletben fogják tartani.

A jobboldali ellenzék a baloldali kormány programját veszélyesnek nevezte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik