Foci

Kizárhatják a Real Madridot

Szerdán, a spanyol Király-kupában 3-1-re nyert a királyi gárda a Cádiz ellen, de jött a fekete leves. Kiderült, kapitálisat hibáztak a klubnál.

Gyenyisz Cserisev a harmadik percben szerezte meg a vezetést a Madridnak és ekkor még mindenki örült. A Real nyugodtan terelgette a labdát, tartotta a vezetést és ennek köszönhetően 1-0-ás vendég vezetéssel vonultak a fele a félidei pihenőre.

Az orosz játékos fellegekben érezhette magát, hiszen eddig sokszor nem léphetett pályára a Realban, most meg főszereplője lett a mérkőzésnek.

Nos, tényleg az lett. Cserisev ugyan jól játszott, de a második félidőre már nem jött ki. Benitez lecserélte. Hogy miért? Kiderült, az orosz az előző idényben kölcsönjátékosként a Villarrealban három sárga lapot gyűjtött be a sorozatban és ezért egy meccses eltiltás kapott, amelyet a következő Király-kupa-mérkőzésén kellett volna letöltenie.

Ez lett volna a szerda esti Cádiz–Real Madrid találkozó. A Spanyol Labdarúgó-szövetség szabályai szerint a jogosulatlanul pályára küldött játékos csapatát kizárhatják a sorozatból, ahogy tették azt az Osasunával.

„Semmit sem tudtunk. Se a spanyol szövetség, se a Villarreal nem tudatta velünk az eltiltást. Szünetben jött a hír, azonnal lecseréltem”

– elevenítette fel az esetet a mérkőzés után Rafa Benítez edző.

A Realnál most abban bíznak, hogy létezik egy olyan paragrafus is, miszerint az előző idényből áthozott sárga lapos eltiltásokat az új idény harmadik fordulója után eltörlik. Márpedi a Cádiz elleni mérkőzés már a negyedik fordulója az idei versenysorozatnak. e

A versenybizottság hivatalból nem feltétlenül indít eljárást, ellenben, ha a Cádiz a jogosulatlan szerepeltetés miatt panasszal él, úgy a fegyelmi szabályzat 76. pontja alapján a Realt minden bizonnyal ki kell zárják.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS, EREDMÉNYEK:

Cádiz (III.)–Real Madrid 1–3
(K. Márquez 88., ill. Cserisev 3., Isco 66., 74.)
Barakaldo (III.)–Valencia 1–3
(Arroyo 16., ill. Cancelo 19., Gaya 65., Parejo 91.)
Logronés (III.)–Sevilla 0–3
(Coke 12., Krohn-Deli 38., Immobile 57.)
Almería (II.)–Celta Vigo 1–3
(Pozo 44., ill. Aspas 16., 35., Guidetti 73.)
Betis–Sporting Gijón 2–0
(Vadillo 47., Vargas 92.)
Llagostera (II.)–Deportivo La Coruna 1–2
(Juanjo 22., ill. Cartabia 60., Riera 73.)
Rayo Vallecano–Getafe 2–0
(Bangoura 6., Ebert 27.)

A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Barcelona–Villanovense 6–1
(D. Alves 4., Sandro 21., 31., 69., Munir 51., 76, ill. Juanfran 29.)

Továbbjutott:
a Barcelona, 6–1-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik