Gazdaság

Agrártámogatások: dől az uniós pénz a magyar földekre

aratas(210x140)(1).jpg (aratás, búza, mezőgazdaság, )
aratas(210x140)(1).jpg (aratás, búza, mezőgazdaság, )

Idén december elejéig több mint 150 milliárd forint agártámogatáshoz jutott mintegy 36 ezer magyar gazdálkodó, az év végéig pedig csaknem 200 milliárd forint előleg folyósítása várható – mondta az utalásokat végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

Gyuricza Csaba hozzátette: a támogatások 70 százalékát fizeti ki Magyarország előlegként, szemben a korábbi 50 százalékkal, amit az unió magyar javaslatra fogadott el. Az előlegek kifizetése még október közepén kezdődött, és a tervek szerint 2016 júniusig tart.

Ismertetése szerint minden eddiginél több, 35 különböző jogcímen igényelhetnek támogatást a gazdálkodók – így például állattenyésztés-, növénytermesztés,- vagy területalapú támogatások -,  eddig 8 különböző jogcímen indult meg az előlegfizetés.

Kitért arra: Magyarország az egyetlen tagállam, amelyik nemzeti hatáskörben vállalta, hogy ilyen sok jogcímen fizet előleget. Ausztriában vagy az Egyesült Királyságban sem indult még meg az előlegfizetés, ami a magyar gazdáknak versenyelőnyt jelenthet – jelezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik