Közélet

Mészáros Lőrinc nem jár földárverésekre

A sikerhez hozzájárul a miniszterelnök barátsága is – ismerte el a felcsúti polgármester.

Mészáros Lőrinc nem jár földárverésekre – a jogászait küldi maga helyett. A felcsúti polgármester a Hír TV-nek azt mondta, továbbra is nagy tételben licitál az állami földekre. A településvezető alacsony érdeklődés mellett tartott közmeghallgatást, a hallgatóságnak nem volt kérdése.

A Hír TV viszont megkérdezte Mészárost, hogy azért nem jár-e földárverésekre, mert tart az inzultusoktól, de azt mondta, nem tart, csak így egyszerűbb. További földekre is pályáznak. A polgármester, cége és családtagjai a második Orbán-kormány alatt több mint 1300 hektár föld bérleti jogát nyerték el, Mészáros azt mondta: ha valaki elhappolná előle a bérelt földet és túl sokat kérne a használatáért, akkor perre menne.

Mészáros cége részt vesz a szilvásváradi állami ménesgazdaság felújításában is, erre azt mondta: ő nem tehet arról, hogy más nem vette fel a pályázati kiírást, azt pedig a munkatársai tudják, hogy miért kerül jelentősen többe a beruházás az előzetesen becsültnél. A kisvasút építése is rendben halad, a forgalom tavasszal fog megindulni – közölte.

„A sikerért tenni kell, sőt még a szerencséért is tenni kell, az sem jön magától. Több egyéb tényező kell hozzá. Aki nem ezt mondja, az nem mond igazat” – mondta Mészáros, majd elismerte, hogy az egyéb tényezők közt van a miniszterelnök barátsága is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik