Szórakozás

Bereczki Zoltán nyerte a Sztárban sztárt

A Pa-Dö-Dö és Zorán hozta meg a győzelmet az énekes-színésznek, aki nem tartja meg a nyereményét.

Bereczki Zoltán tehát nem csak a Hír24 olvasói szerint alakította a legjobban az énekeseket, akiknek a bőrébe belebújt, hanem a tévénézők szerint is, ugyanis a szavazatok alapján ő lett a legjobb a sztárok közül. Bereczki korábban azt mondta a Hír24-nek, nem akarja elkiabálni a győzelmet, hiszen annak idején a Nagy Duettben szintén ő tűnt a győztes befutónak, mégsem ő nyerte meg. Az énekes-színész nemes gesztust tett a győzelem után: nyereményét, a kétmillió forintot a Dévény Anna Alapítványnak ajánlotta fel, ahol a kislányukat kezelték annak idején.

“Ezt a pénzt szeretném felajánlani valakinek. Van egy olyan csapat, illetve egy hölgy, akinek van egy alapítványa és nagyon sokat segítettek nekünk akkor, amikor nem nagy, de egy pici baj volt a kicsi lányunk lábával. Most ezt nem részletezem, de volt alkalmam betekinteni egy elképesztő munkába, amit ez az alapítvány végez, és én szeretném, ha az ő munkájuk abban a szellemben, ahogy dolgoznak, tovább tudna fejlődni. Ha egy kicsi könnyítés ez a pénz, az egészet felajánlom nekik” – mondta a győzelem kihirdetése után Bereczki, aki egy kétfős utazást is nyert a műsorban, ám azt egyelőre nem árulta el, kit visz magával az útra.

Íme Bereczki győztes produkciói a döntőben:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik