Pályán kívül

Az LMP nem kér a budapesti olimpiából

schiffer-andras(3)(1)(960x640).jpg (schiffer andrás)
schiffer-andras(3)(1)(960x640).jpg (schiffer andrás)
A Lehet Más a Politika nem delegál tagot az Olimpiai Védnökök Testületébe - közölte Schiffer András frakcióvezető hétfőn az MTI-vel.

A társelnök közleményében ezt azzal indokolta: a testület egyik feladata az olimpiai pályázat népszerűsítése, ebben pedig az LMP korábban közölt álláspontja miatt nem tud szerepet vállalni.

Az LMP szerint Budapestnek nem szabad pályáznia a 2024-es nyári olimpiai  megrendezésére, annak elnyerésére ugyanis nincs esélye, így a pályázásra elköltendő mintegy tízmilliárd forint is “kidobott pénz”.

A párt emellett idén nyáron tíz pontban foglalta össze, miért ellenzi a rendezést: a többi között azért, mert szerintük számos megoldandó probléma van az országban – például a lakhatás vagy a dolgozói szegénység -, amelyekre el lehetne költeni több ezermilliárd forintnyi közpénzt, mielőtt azt a játékok megrendezésére fordítják.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke tavaly decemberben jelentette be: a magyar sport- és gazdasági élet fontos szereplőit kérte fel arra, hogy  tanácsaikkal és javaslataikkal önkéntes alapon segítsék a MOB  munkáját az olimpiai pályázatról szóló döntés előkészítésében.

Az úgynevezett Olimpiai Védnöki Testület tagjai:

Baráth Etele, Bienerth Gusztáv, Gyárfás Tamás, Kemény Dénes, Oszkó Péter, Dénes Ferenc, Magyar Zoltán, Polgár Judit, Gömöri Zsolt, Rácz Marianne, Regőczy Krisztina, Sors Tamás, Kovács “Koko” István és Gyurta Dániel.

 

Később Fürjes Balázs, a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos korábban azt közölte: az Olimpiai Védnöki Testület, amely a Parlamentben alakul meg, 24 főből áll majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik