Nagyvilág

Oroszország gazdasági szankciókat dolgoz ki Törökországgal szemben

Oroszország gazdasági szankciókat dolgoz ki Törökország ellen, válaszul arra, hogy a török légierő lelőtt egy Szu-24-es orosz katonai repülőgépet a szíriai határnál – jelentette be Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön Moszkvában. Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu atomerőmű építését is befagyaszthatják vagy leállíthatják.

Medvegyev bűncselekménynek nevezte a gép lelövését, és leszögezte, hogy az nem marad büntetlen. Kormánya utasítást kapott arra, hogy válaszul az “agressziós cselekményre” két napon belül dolgozza ki a gazdasági és humanitárius területet érintő, meghatározatlan időre szóló ellenintézkedések rendszerét. Azt mondta, hogy a szankciók érinthetik a beruházásokat, a foglalkoztatást, az idegenforgalmat, a légi közlekedést, az élelmiszeripari termékek kereskedelmét, valamint a kultúrát.

“Katonai és diplomáciai ellenintézkedések erre a bűncselekményre már történtek, és még lesznek is” – fogalmazott Medvegyev kormánya ülésén.     Anélkül, hogy a részletekre kitért volna, a kormányfő sejttette, hogy közös projekteket függeszthetnek fel, nőhetnek a vámtarifák, korlátozhatják a török repülőknek az orosz légtérben, török hajóknak pedig az orosz felségvizeken történő közlekedését. Az intézkedések a török munkaerő oroszországi alkalmazását is érinthetik.

A kormányfő török élelmiszerek behozatalának esetleges korlátozását is említette, az orosz mezőgazdasági minisztérium pedig csütörtök reggel jelentette be, hogy – hivatalosan egészségügyi okokra hivatkozva – megerősítik az ellenőrzéseket.

Dmitrij Medvegyev szerint beruházási megállapodásokat vagy projekteket befagyaszthatnak vagy egyszerűen leállíthatnak.

A Roszturizm orosz idegenforgalmi hivatal vezetője közölte, hogy jelenleg csaknem 10 ezer orosz turista tartózkodik Törökországban, ők tervezett módon, december 7-ig hazatérnek Oroszországba.

Alekszej Uljukajev gazdagságfejlesztési miniszter csütörtökön közölte: a Török Áramlat gázvezeték és az Akkuyu, az első török atomerőmű is azoknak a beruházási terveknek a listáján szerepel, amelyeket a Törökország elleni szankciók keretében befagyaszthatnak vagy leállíthatnak.

Vitalij Vancev, a moszkvai Vnukovo repülőtér igazgatótanácsának elnöke újságíróknak azt mondta, hogy a török piac várhatóan a jövő héten bezárul az orosz légitársaságok előtt.

“Hétfőn megerősítettük a 2016-os előirányzatokat, és megkezdtük a költségvetés kidolgozását. Egyelőre nem vizsgáljuk felül az előirányzatokat, de nem látok semmiféle pozitívumot, a török piac valószínűleg bezárul az orosz légitársaságok előtt” – mondta az igazgató.

Moszkva környékén leállították a török gyártmányú gázórák vásárlását – olvasható a Moszoblgaz vállalat honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik